Keresés
Pelesz Alexandra

Kimondtam

Tudom, ezt már mondtam.

Például, amikor a karodban

pihentem lázasan. Reszkettem,

bőröm minden sejtje fájt,

a lüktetés lyukat vájt belém.

De az öled… a szárnnyá vált karod…

fényt rajzolt elém!

És mondtam akkor is,

amikor alattunk a halraj úszott,

este meg a mólón várt ránk a légyott,

ajkunkon a bor, szemünkben a vágy csillant…

s a tenger – mint mi a paplant – úgy

húzta magára a csendet.

Hullámozta a szerelmet.

Tudom, mondtam még máskor is.

Amikor a falomb már avarként zúgott,

S lelkünk kicsit fáradt volt, meg nyúzott,

de mi kéz a kézben jártuk az erdőt.

Mert a sors – mit nekünk szánt az Ég – már eldőlt. Befogadtuk.

Nem kötöttünk alkut semmivel,

s mindegy, hogy egy senki, vagy mindenki ránk figyelt.

És ma is kimondtam.

Hisz te megvallottad, én viszonoztam.

Most, amikor csak a hangod a társam,

s hagyod, hogy a hangban is lássam

az érzést… a szárnyat… a színtiszta szívedet.

Kimondtam ma is… újra…

hogy szeretlek!