Lassan elszáradnak a kerti virágok.
Fogyóban az út is, mélyülnek az árkok.
Nehezen issza fel gyenge nap a ködöt,
ritkán jön üzenet: holnap megint jövök!
Fogy már a nevetés, szaporább a sóhaj,
örömre vágyódva száll szádból az óhaj.
Fülemüle sem szól, mezőn varjú károg…
Jaj, a messzi tavaszt olyan nagyon várod!
Szemed gyönyörködik az ősz pompájában,
sárga levél pörög, mint bolond a bálban.
Majd elcsitul minden, dér lepi a tájat,
emlékét morzsolod régi, boldog nyárnak.
Túl kell élni ezt is… Fázón bekuckózva,
epedve várni a karácsonyi hóra.
Ropogós, friss hóban kisgyerekké válni,
puha hógolyóval egymást megdobálni.
Nem számít, hogy lábad nehezebben lépked,
gyónásaidban is ritkulnak a vétkek.
Mert ilyen az élet: fenn és lenn a kerék.
Múlik az ifjúság, megroppan a derék.
Vigyázz a lelkedre! Az fiatal legyen!
Két karod kitárva állj kicsit a hegyen!
Hegy tetején látod, előtted a lejtő…
Maradj még, ne indulj! Várhat a temető!
Láss mindenben szépet, öleld a világot!
Hoz majd az új tavasz ezernyi virágot!
2023. 10. 10.
