- Akkor ültessük át Heracleitos mondását a gyakorlatba. Benke kisasszony készségesen fog segíteni nekünk. No, ne féljen már, nem eszem meg reggelire. Legyen szíves felemelni a táskáját, és a pad tetejére helyezni.
Nóri teszi, amit tennie kell. Hiába, ez a mai műsor róla fog szólni. Nem kétséges. A táska az asztalon.
- Remek. Akkor legyen szíves elkezdeni kipakolni a tartalmát.
- Pa… pakoljam ki?
- Igen. Az asztalra.
Nóri nemigen tudja mire vélni a dolgot. De, mint tudjuk, teszi, amit tennie kell. Hiába, no, nagy ára van a késésnek.
A keze lassú, az ujjai jéghidegek. Hogy a dühtől, amit Fricska professzor iránt érez, vagy a zavartól, hogy mindenki őt bámulja a teremben (és a személyes cuccait!), nos ezt nem tudhatjuk. Feltételezhetően érzelmei zavarosak amúgy sem kiegyensúlyozott, zárt lelkében.
A táskából szépen előkerülnek a dolgok. Csupa női holmi: fésű, szempillaspirál, rúzs. Csupa használati tárgy: pénztárca, papír zsebkendő, könyvtárbelépő. Csupa személyes irat: igazolvány, jogsi, útlevél (ez mindig nála van, hátha utazik valahová, de Nóri sosem utazik). Csupa régi kacat: ősrégi koncertjegy, lejárt pontgyűjtő füzet, tavalyi színházbérlet. Az iskolapad, mely eddig csupasz volt, most teli van. A lány felnéz Fricska professzorra, aki röntgenszemeivel átvilágítja a táskát, és bólint, hogy ne hagyja abba: a táska még nem üres. Ezért Nóri folytatja a pakolást, de most már kezd igazán ingerültté válni. Az ujjai még mindig hidegek, de most már remegnek is az izgalomtól, a tenyere izzad. És akkor megtörténik az, aminek meg kell történnie. A parfüm, az a régi parfüm kicsúszik a kezéből, és a padlón landol. Széttörik, darabokra, és utolsó útját, éktelen csatazaj kíséri. A benne lévő illatanyag szétfolyik a padlón. A parfüm folyékony, illóanyaga szabályos tengert képezve valóságos földtörténeti remeket hoz létre. Nóri mereven nézi a padlót. Nem kap levegőt. Az illat, ami párolog a teremben édeskeserű. Hol édes, hol pedig keserű. Az illat előcsalja az emlékeket, amelyek mélyen hevertek, jól elzárva. És peregnek a filmkockák, megjelenik az alakja, a járása, a szeme, ó a szemei, az elcsókolt, átbeszélt éjszakák és kínos csendek.
A szavak, a szavak, melyek végül kimondattak. Visszavonhatatlanul, végérvényesen.
Fricska professzor Nóri arcát nézi. Nóri kipirosodott, és még mindig nehezen veszi a levegőt. Fricska professzor elgondolkodik magában, és ijesztő megállapításra jut.
