A következő pár napban alig mozdulok ki a lakásból. Házhoz rendelek mindent. Legyen az étel, vagy bármi más. Az elmúlt években oly sokat dolgoztam, hogy a pihenés fogalmát alig ismertem, de most, hogy nyakig merültem az önsajnálatban, olyan sok szabadidőm lett, hogy szinte nem is tudok vele mit kezdeni. Ezidáig a megszokott rutinom töltötte ki a napjaimat, ami nagyrészt abból állt, hogy felkeltem, felöltöztem és elmentem dolgozni, majd késő este hazavezettem és egy rövidke alvás után újra indult is a nap. Teljesen tökéletesnek éreztem az életemet. Most azonban megszakadt a lánc és én itt maradtam egy olyan helyzetben, ami ismeretlen, és új volt nekem. De nem a jó értelemben. Utáltam a változásokat. Nagyon utáltam. Mégis valahogy el kellett terelnem a figyelmem, arról, hogy ne kattogjon az agyam egyfolytában Jacken, a mappán, és a kettőnk közt történt dolgon. Figyelemelterelésnek pedig olyan formát választottam, ami nagyon messze állt az eddigi életemhez képest. A mindig tudatos Rose eltűnt, és előbukkant egy olyan énem, akinek a létezéséről nem is tudtam. A feszes és pontosan megtervezett életem felborult.
Naphosszat bugyuta sorozatokat bámultam a tévében, és a kanapémon elnyúlva cukros és házhoz rendelt ételeket ettem, közvetlenül a dobozból.
Már fájt a gyomrom és némán zöldségért és rostért kiabált, de nem érdekelt. Sajgott a testem a szívemmel együtt és én egyre jobban elmerültem az önsajnálatban.
Az eszem tudta, hogy a leghatékonyabb megoldás az lenne, ha egyenesen odaállnék Jack elé és rákérdeznék a szándékaira, tisztáznám vele a kialakult helyzetet, de most az egyszer nem mertem megtenni ezt a lépést. Féltem, hogy az egész karrieremet egy tollvonással tönkre tenné, ha bevallanám, hogy etikátlan módon, a háta mögött, felhasználtam a kapcsolatait, azért, hogy az álmaimat meg tudjam valósítani.
De, amitől a legjobban rettegtem, hogy nem is ismertem őt. Feltételeztem róla egy képet, amit a fejemben minden egyes nap csak jobban kiszíneztem, de az vajon a valóság volt? Nyilván nem.
Ki is valójában Jack Lambert?
A férfi, aki csupán pár hónapja volt része az életemnek.
A férfi, aki már az első pillanatban elvarázsolt karizmatikus személyiségével és azonnal felbolygatta az érzékeimet. Szenvedélyt és vágyat éreztem akárhányszor belenéztem sötét szemeibe.
Ő az a férfi, aki miatt szerettem volna, ha többet mutathatok magamból. Elismerésre és szerelemre vágytam tőle, de egyik érzés sem lesz már az enyém. Megbántott és kihasználta a gyengeségem. Egy pillanatra lebontottam a védőfalakat a szívem körül, és máris csákánnyal csapott le rá.
Ezek a gondolatok pörögtek az agyamban minden másodpercben, és hogy próbáljam elterelni a figyelmem róla, a tettéről, és a saját tetteimről, netes webáruházakat kezdtem el böngészni. A lelkem újdonságért kiáltott, míg a bankkártyám halkan felsírt minden egyes alkalommal, amikor ráklikkeltem a vásárlás véglegesítése ikonra. Az eddig patinás rendet mutató lakásom, egy csatatérré változott. Cipős dobozok, ruhákat rejtő zsákok, különböző berendezési tárgyak, amiknek a létezéséről szinte nem is tudtam, hevertek szanaszéjjel a nappali szőnyegén. Addig izgatott a vásárlás ténye, amíg lenyomtam a megrendelő gombot, de amikor a futár megjelent vele az ajtómban, már bontatlanul hajítottam a többi közé. A kifutó fiú, jó ismerősömmé vált ebben a pár napban. Már előre köszönt, pedig egészen eddig azt hitte ebben a lakásban nem lakik senki.
Jack nem keresett semmilyen formában sem. A telefonom néma maradt és üzenet sem érkezett tőle. A pánik és a bizonytalanság határán egyensúlyoztam, amiért ilyen helyzetbe kerültem.
Ahogy pörögtek az órák és a napok az irodájában történt csók óta, egyre jobban felhergeltem magam. Már azt is elképzeltem, ahogy bíróság elé küld és ott kell majd felelnem a tetteimért.
De tényleg annyira rosszat tettem volna, hogy nem is keres?
Vagy nekem kéne reagálnom arra, hogy az egyik kollégával elküldte a minden bizonyítékkal rendelkező dossziét?
Döntésképtelen voltam, ami nagyon nem volt jellemző rám. Ha nem számoltam volna az érzelmi oldallal, már régen ott álltam volna az irodájában és válaszokat követeltem volna és igenis érveltem volna az igazamért. De az a csók mindent megváltozatott. Az édes, bűnös és csábító csók, aminek már csak a gondolatától megszédültem és legszívesebben a folytatásért esedeznék.
Miért is hagytam, hogy elsodorjanak az érzelmeim?
Február 14.
Valentin nap reggelén morcosan és kábán ébredek, a kanapé szétszóródott párnái közt.
Az utóbbi időben képtelen vagyok a hálómban aludni. Az ámokfutásom óta, egyedül az a helyiség maradt meg ugyanabban a rendezett formában, amit megszoktam magam körül. A nappaliban széthajigált cipős és ruhás dobozok hevertek mindenütt és a többi helyiséget sem kíméltem a kupitól. Kicsoszogok a konyhába és főzök egy jó erős kávét, de a biztonság kedvéért forralok egy kis vizet teának is, miután a konyhaszekrény üvegében megpillantom az ábrázatomat. Az arcom fénytelen, a szemem körül sötét karikák húzódnak, a hajam kócosan tekereg. Gyorsan egy hajgumival összekötöm, hogy kissé rendezettebbnek érezzem magam, aztán lerogyok a pult mellett lévő székre.
Egy újabb nap következik, sóhajtok nagyot. Szemem a naptárra siklik. Február 14, Valentin nap. És Jack, meg Jessica ma elmennek a hotelbe.
- A francba, a francba, a francba! – kiáltom hangosan.
Belátom, ez így nem mehet tovább. Bár arról fogalmam sincs, hogy ha nem így, akkor hogyan. Arra gondolok, amit nagyanyám mondott mindig: egyszerre egy lépés. Oké. Akkor először rendbe szedem magam.
Gyors, frissítő zuhanyt veszek, és alaposan megmosom a hajamat is. Bekenem magam a kedvenc testápolómmal, aztán megszárítom szőke sörényemet. Belebújok a puha köntösömbe és vörösre lakkozom a körmeimet. Amíg szárad a lakk olvasni próbálok, de ezt gyorsan feladom. Képtelen vagyok figyelni. Megnézek egy rövid vígjátékot, és elszomorodom mert az sem tud megnevettetni. Eszem egy salátát, aztán végre összepakolok a lakásban. Ahogy alakul a rend a lelkem is kezd kissé felvidulni. Miután az utolsó dobozt is a helyére tolom, elégedetten nézek végig az otthonomon. Ez volt az én közegem. A rend és a tisztaság.
De egy valami ugyanott van, ahova tettem nem is olyan régen.
Az étkezőasztalon lévő dossziéhoz képtelen vagyok hozzáérni. Az volt az egyetlen bizonyíték arra, hogy valóban kudarcot vallottam a szakmámban. Ott, ahol igazán teljesíteni szerettem volna.
Miután mindezzel készen vagyok, fogalmam sincs, hogy most mihez foghatnék.
Délután három óra múlt kicsivel. Két óra múlva Jack odaér a szállodába. Hirtelen hasít belém a felismerés, hogy mivel is fog ott szembesülni. Fel kellene hívnom a hotelt, hogy ne, ne, ne! Hogy legyen meleg és normális kaja. De képtelen vagyok megtenni. Fel–alá járkálok a lakásban. A józan eszem azt súgja, hogy telefonáljak oda és vonjam vissza az összes bosszú vezérelte kérést, de a szívem azt mondja, hogy Jack megérdemli! Mintha két ember lennék. Hívd fel, mondd le! Ugyan már! Gondold csak végig, mi tett veled, főjön csak a saját levében! Mondd le! Le ne mondd! Megőrülök! Hogy elhallgattassam a fejemben a gondolatokat, bekapcsolom a tévét. A készülék ontja a Valentin napi műsorokat, ajánlatokat, de ahányszor egy szerelmespár jelenik meg a képernyőn, felfordul a gyomrom és gyorsan elkapcsolom onnan. Tíz perccel öt előtt belátom, hogy esélytelen, mert nincs két olyan perc a készülék adásaiban, ahol ne a szerelemről lenne szó. Kikapcsolom a galád dobozt és a kanapéra dobom a távirányítót. Úgy tűnik hiába tettem rendet a lakásomban, a lelkem még nem kapta meg a feloldozást. Bármi is történt köztem és Jack közt, muszáj bevallanom magamnak, hogy fontos számomra a férfi.
Meg akarom ismerni az igazi arcát, az igazi érzelmeit, de nagyon úgy tűnik, hogy erről lecsúsztam.
A francba Jack Lamberttel! Vajon sikerül keresztbe tennem neki ezzel a szállodai húzásommal, vagy még jobban összekovácsolom azzal a nővel?
Kicsinyes bosszúm, nagyon ingatag lábakon áll, és tudom, ezzel elárulom magam előtte. De hát fájdalmat okozott és még csak nem is adott rá magyarázatot.
Kipillantok az ablakon és látom, hogy szinte teljesen besötétedett. Felülök a kanapén és a két tenyerembe temetem az arcomat. Istenem, mit tettem! Milyen ostoba, kicsinyes, őrült ötlet volt ezt az egész! De nem! Mégse! Megérdemli! – felpattanok a kanapéról és mérgembe belerúgok a kisasztalba. Felszisszenek.
- Na, ebből elég! – mondom ki hangosan és a készülékért nyúlok, hogy felhívjam a szállodát és lemondjam az összes ostoba kérést. Ebben a pillanatban megszólal a telefonom, villog, rezeg és én látom, hogy Jack az.
