Óvatosan körbekémlelek. A közepén terpeszkedő franciaágy látványától, összeszorul a szívem. A hófehér párnahuzaton megpillantok egy szál vörös rózsát. A kedvenc virágom…De ez most nem az enyém. Letaglóz a szomorúság, egyúttal belém mar az irigység. Hiszen nyilvánvaló, hogy Jack a partnerének hozatta ide.
- Rose! – az ismerős mély hangra megpördülök. És ott állt velem szemben Ő. – Hát eljöttél.
- Jack… – csak ennyit bírok kinyögni, tétován.
Pír kúszik az arcomra. Őrületesen jóképű a sötétkék öltönyében, és sötétbarna szeme furcsa fénnyel csillog.
- Van egy kis meglepetésem számodra. – Mondja különös hangsúllyal.
Gúny lehet? Visszafojtott düh? Nem tudom eldönteni. Nem lép közelebb hozzám, nem látszik rajta semmi. Pár másodpercre összekapcsolódik a tekintetünk, aztán az ablakhoz sétál, ami előtt egy kerek asztal áll, rajta egy nagy tárgy, fehér lepedővel letakarva.
- Gyere közelebb! – néz rám és behajlított ujjával hívogató mozdulatot tesz.
Remeg a lábam remegett, ahogy teszek felé egy lépést.
- Ne haragudj a foglalás miatt… – dadogom, de nem tudom befejezni, mert egy mozdulattal belém fojtja a szót.
- Csitt! – mondja, és aztán pár lépéssel átszeli a szobát, majd lesegíti rólam a kabátot.
Szeme a mély dekoltázsomra téved, és feltűnően sokáig ott tartja a pillantását. Látom az ádámcsutkája mozgását, ahogy nagyot nyel. Bizsergés fut végig a gerincem mentén, és bármennyire is restellem és bármilyen szörnyű is ez a helyzet, és hiába tudom, hogy hamarosan rám zúdítja a dühét – amit meg is érdemlek, – és még az állásomnak is búcsút mondhatok…mégis… mindezek ellenére, az ölembe mar a vágy.
- Mint már említettem, egy kis meglepetés vár rád – mondja, miközben nem ereszti a tekintetemet.
Lángol az arcom. Megfogja a könyökömet és az asztalhoz kísér. Amikor odaértük, esze ágában sincs levenni rólam a kezét. Ujjai lágyan simogatják a bőrömet. Érintése nyomán tűzszikrák táncolnak a bőrömön.
Semmit se értek! Hol van a partnere? Miért nem mérges? Miért nem kiabál, miért nem olvassa rám, amiket elkövettem, és miért nem adja oda a felmondásomat? Miért viselkedik ilyen különösen? Essünk már túl az egészen!
- Nos, ezt látnod kell – mondja, miközben megfogja a fehér lepel sarkát, ami alatt úgy látom, mintha mozogna valami.
- Nem eszem bogarakat! Ne vedd le a leplet! – csúszik ki a számon
- Nagy kár – Jack nevetése egyenesen a szívembe hatol.
Ott állok leforrázva, és legszívesebben elszaladnék. Persze, amennyire remeg a lábam, mozdulni sem tudnék. Már épp újra szólni akarok, de ekkor hirtelen magához ránt és átkarolja a derekamat. Szívem őrült tempóban vágtázik, és biztos vagyok benne, hogy ő is hallja, ahogy zubog a vér az ereimben. Attól félek, nem fognak megtartani a lábaim. Kezemmel megtámaszkodom a mellkasán, feszes izmai az ujjaim alá simulva ugrálnak. Ő sem nyugodt, de jobban palástolja az érzéseit, mint én. Egy kiszabadult tincsemet a fülem mögé tűri.
- Pedig a bogarak sok fehérjét tartalmaznak – suttogja.
- Inkább vegetáriánus leszek – nézek lopva az asztalra, mert biztosra veszem, hogy valami továbbra is mozog a lepel alatt. Ha csótány, én azonnal sikító frászt kapok itt helyben.
- Nézd meg, mi van alatta! – fejével a lepel felé bök, miközben leengedi a kezét és kissé oldalra fordul.
- Jack, sajnálom a gyerekes viselkedésemet! Én egész egyszerűen csak… – nem hagyja, hogy befejezzem.
Elkapja a derekam újra és lecsap a számra. Csókja forrón és édesen vesz birtokba.
Megszédülök, és erősen kapaszkodom a vállába. Izmos karjai közt elveszek, és nem is akarok most máshol lenni. Most minden a legjobban van. Azt akarom, hogy ez soha ne érjen véget! De persze nincs ilyen szerencsém. Hirtelen szűnik meg a csók. Az ajkam ég, mégis hideget érzek, ahogy az övé eltávolodik tőlem. Mélyen a szemembe néz. Legszívesebben szorosra zárnám a szemhéjamat, hogy kizárjam a valóságot. Nem akarom hallani, amit mondani fog! Nézem, ahogy gondterhelten beletúr a hajába, aztán ahogy szóra nyitja a száját. Ne, ne! Legszívesebben betapasztanám a füleimet a két tenyeremmel, mint a gyerekek. Nem akarom hallani, amit mondani készül!
