- Persze – húzom kissé feljebb a takarót a csípőmön, de ő meglátva a mozdulatot, átfogja a csuklóm és megállít, majd forró csókot lehelt a köldököm fölé.
- Miért pont Titanic volt a jelszavad? – még szerencse, hogy már félhomály van és nem láthatja az arcom, ami a rózsa vörös színével vetekszik, amikor válaszolok neki.
- A kedvenc filmem… és a két főszereplőt… úgy hívják benne, hogy Jack és Rose….
- Na, erre sosem jöttem volna rá – motyogja mosolyogva miközben ajka egyre lejjebb vándorol a testemen, szenvedélyes csókok közepette. – Nem abban a filmben hal meg a férfi főszereplő a végén? – ráncolja össze vigyorogva a szemöldökét. – Szép kilátások.
- Az csak fikció, de mi, magunk vagyunk a valóság – húzom a fejét magam mellé, és átkarolva, a csípőjére ülök. – Még sok tervem van veled a jövőben. A Rose’s komplexumhoz rád is szükség van.
Pillantásom a párnára dobott rózsára rebben, amely vörösen tündököl az éjszaka fényében és szirmai épp úgy simulnak egymáshoz, mint a testünk.
- Tervezzük együtt a jövőnket! – mondja, én pedig lehajolok a szájához és megcsókolom, aztán szerelmesen újra egymásba gabalyodunk.
VÉGE
