Bármilyen különös, ennyiből tudom, hogy ki az. Forró érintése tűzként árad szét a testemben. Nem tudok lazítani, de már nem félek. Ismerős érzés lesz úrrá rajtam.
- Jack? – súgom a nevét és hagyom magam elveszni az érintésében, ahogy lassan felállok a székemből. Nagy tenyere besiklik szigorú szabású krémszínű blézerem alá. Közben, óvatosan kigombolja a gombokat, majd lassan lesimítja vállamról a könnyű anyagot.
- Miss Evans! – mély hangja is elég lenne az élvezethez, de ő többet ad nekem. Simogatásai hatására a vér lávaként terjed szét a testemben. Mindenem izzik.
Tiltott élvezet, de pont ezért izgalmas. Kosztümkabátom a földre hull, magassarkúba bújtatott lábammal arrébb rúgom. Megfordulnék a karjaiban, de nem engedi. Határozottan tart, erős karja körém zárul, ahogy hátulról átölel. Fél kézzel eltűri a nyakamba hulló szőke hajtincseimet, és száját a fülem mögötti érzékeny területre tapasztja. Ajka érintése forró sávot mar a bőrömbe. Mindkét tenyerét a derekamra fonja, és az asztalra löki a kezem. A lendülettől, alig tudok megtámaszkodni, miközben érzem, ahogy térdig érő szűk szoknyám szegélye egyre feljebb halad a combomon. Ujjaival lassan, gyengéden simít végig a fedetlen bőrömön.
Szeretnék megfordulni, de izmos teste szorosan hozzám feszülve, olyan erősen nyomja az asztalhoz a testem, hogy nem tudok megmoccanni. Forró lehelete a bőrömet csiklandozza, és a vágytól remegni kezdenek a lábaim. Legszívesebben örökre elvesznék a csókjában és az érintésében. Azt szeretném, ha ez a pillanat sosem érne véget, miközben arra vágyom, hogy mohó türelmetlenséggel a magáévá tegyen. Már nem gondolkodom. Hatalmas sóhajjal megadom magam a perc varázsának. Ebben a pillanatban a csendet, éles csörgés töri ketté. Odakapom a fejem a zaj forrása felé. A telefonom csöng az asztalon és a rezgő mód miatt apró koppanásokkal verődik az asztal lapjának. A félhomályt beborítja a készülék kék fénye, aminek a tükrében meglátom Jack markáns arcélét. Határozott, férfias vonások, és enyhe borosta feketéllik az állán. Sötét haja szigorúan zselézve simul a fejére. Miközben a telefon felé bök, fikarcnyit sem lazít ölelő karja szorításán, és nem enged távolodni magától.
- Vegye fel, Miss Evans! – mondja utasító, mégis vágytól fűtött hangon.
Egészen összezavar a tűz a szemében, és az érzéki baritonja, ami az érezhető szenvedélye ellenére kissé kimért.
- Igen… – sóhajtom, de olyan halkan, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy a hangom még csak nem is hallatszik.
Annyira érzéki, ahogy nem a nevemen szólít, hanem magáz. Mint a régi letűnt korokban.
Miss Evans! – mondja újra, de ez a hang már nem vágyterhesen szólal meg, sokkal inkább sürgető, és nagyon is valós.
Éles dudaszó kúszik a fülembe. Ez mégis mi a csoda? Megrázom a fejem. A látásom elhomályosul, és hirtelen megtörik a varázs. Mintha minden lebomlana, ködbe veszne körülöttem. Semmit sem értek! Újra megrázom a fejem, és a szemem előtt tisztulni kezd a kép. Na igen. Nem is az irodában vagyok, ahol a főnökömmel éppen lopott órát töltök, hanem a kocsimban ülök.
Harsogó piros féklámpák világítanak a szemembe. Jack mély baritonja pedig újra a nevemen szólít, de most már egyre sürgetőbben. Lángol az arcom, gyorsan lehajtom a napellenzőt a fejem felett, és vetek egy ideges pillantást a rejtett kis tükörbe. Jól sejtettem. Szemem csillog, az arcomon a pír egyre jobban terjed, ahogy az agyam is felfogja a valóságot. Egy kávézó előtti parkolóban ülök az autómban, és a főnökömről ábrándoztam. Ismét. Annyira valósra sikerült, hogy vennem kell pár mély lélegzetet, hogy ne remegjen a hangom, amikor válaszolok neki. Kezem automatikusan mozdulhatott a telefon csengésére, de az agyam még nem fogta fel a tetteimet így kerülhettem ebbe a kínos helyzetbe.
- Miss Evans! Itt van? – újra a mély hang dörren rám a kihangosító hangszóróján keresztül. – Jöjjön be az irodámba! – parancsoló stílusa nem ijeszt el. Megszoktam már az elmúlt hónapokban. Attól azonban, hogy a kérésének nem tudok eleget tenni hideglelést kapok. De nincs mit tennem, szükségszerű lesz közölnöm vele
- Mr. Lambert – köszörülöm meg a torkom, mert hirtelen elcsuklik a hangom –, egy óriási dugó kellős közepén ülök – muszáj volt kitalálnom egy gyors hazugságot, hogy összeszedjem a gondolataimat, de a vonal túlvégéről érkező sürgető morranás miatt meggondolom magam, és így folytatom –, de úgy látom, már araszol a sor előttem. Nemsokára visszaérek az irodába, és …
- Igyekezzen, Miss Evans! – fojtja belém a szót türelmetlenül, meg sem várva, hogy magyarázatot adjak. – Ha beért, azonnal jöjjön be hozzám! Nagyon úgy tűnik, ma sokáig fogunk dolgozni, a kis kitérője miatt… – és a mondatot a levegőben hagyva, bontja a vonalat. A néma kijelzőt nézem. Komolyan! El sem hiszem! Csak úgy rám rakta a telefont! Sőt egyszerűen, minden további szó nélkül lerakta. Fellobban bennem a düh. Hogy lehet valaki ilyen arcátlan? Nem jószántamból jöttem el az irodából, hanem az ő öltönyét kellett a tisztítóba vinnem! Mintha nem lenne elég dolgom ezen kívül egyébként is, egész nap. Szinte már a munkahelyemen lakom! Amióta belépett az életembe – lassan egy éve már –, a magánélet fogalma teljesen megszűnt számomra.
Majdnem napra pontosan egy éve, hogy felforgatta az egész életemet, amikor az édesapjától megörökölte a Lambert tervezőirodát. Az ő részéről annyira zökkenőmentes volt ez a váltás, mintha minden nap ezt csinálta volna. Ami igaz is volt, hiszen a tanulmányai elvégzése után szabadúszó tervezőként dolgozott szerte Európában. Inspiráló ötleteire már akkor felfigyeltem, pedig akkor még nem is tudtam ki is ő valójában. Idős főnököm, Jack édesapja, William Lambert, egy stresszes időszak, különösen nehéz napján, az íróasztala mögött, szívinfarktust kapott. Persze a dolog ennél bonyolultabb volt, hiszen nem volt egyedül az irodában…
