A szobában rekedt fiatal szeretőjét titokban juttattam ki az épületből. Amíg én a túlságosan is fiatal lánnyal voltam elfoglalva, a kiérkező mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Egy kis bűntudatot azért éreztem, amikor az igencsak alulöltözött lányt lekísértem a hátsó lépcsőn, és útjára bocsátottam. Nem vagyok híve a hűtlenségnek és a megcsalásnak, és Mr. Lambert ezt oly magas fokon űzte, hogy számomra arcpirító volt a viselkedése. Őszintén sajnáltam a feleségét amiért így viselkedett vele. Az asszonnyal nagyon keveset találkoztam az évek során, amit tekintettel a helyzetre nem is bántam. A munkám elvégzéséhez nem tartozott hozzá a pletyka és mások magánéletében való vájkálás, így az idős Mr. Lambert kilengéseit megtartottam magamnak, de annak örültem, hogy a felesége szemébe ritkán kellett belenéznem.
A férfi családja hősként ünnepelte a családfőt, én pedig mélyen elzártam magamban annak a tényét, hogy hányszor kényszerültem falazni neki a felesége előtt.
Mr. Lambert halála másnapjától, a fia, Jack Lambert lett az új főnököm. Az első sokk után, amikor világossá vált számomra, hogy ki is ő, még keményebben kezdtem dolgozni az irodában. Úgy éreztem, eljött az én időm és csakis az előléptetésem lebegett a szemem előtt, amit az apjától sosem kaptam meg.
Mos mégis megengedem magamnak, hogy egy pillanatra újra elkalandozzanak a gondolataim, izmos teste, tüzes tekintete, szexi hangja köré.
A forgalmi dugó kissé oszlik előttem. Gyorsan kiteszem az indexet balra, és az oldalsó tükörbe nézve kisorolok az autópálya felé, bízva abban, hogy előbb a külvárosba érek így. Mint már annyiszor az elmúlt hetekben, valamiféle dac költözik belém. Visszasorolok a városi forgalomba. Azért sem sietek vissza, ahogy ígértem! Elmosolyodom. Nehéz lenne megmagyarázni, de ez a pici ellenállás valamiféle boldogsággal tölt el.
A tisztítóba elmenni, kávét főzni nem kifejezetten az én feladatom lenne, de Jack vajmi keveset foglalkozik ezzel a ténnyel. Amint reggelente márkás cipőjében átlépi a tervezőiroda kétszárnyú ajtaját, bőszen harsogja a parancsait.
Nyolcan vagyunk az irodában. Rajtam kívül még hat férfi tartozik a tervező csapatba, és ott van még Sophie, Jack titkárnője. Imádom őt, de aggodalommal tölt el a kora, mert olyan idős, hogy sokszor attól tartok, hogy valamilyen baj éri a nap folyamán. Ezért is van az, hogy zokszó nélkül veszem ki remegő kezéből a kávéscsészét, akárhányszor meghallom, hogy Jack, a félig nyitott ajtón keresztül kikiabálja óhaját közénk. Sokszor érthetetlen számomra, miért nem vesz fel egy fiatalabb, rátermettebb segítőt maga mellé az apja halála után. Bár be kell vallanom magamnak, hogy azért van egy sejtésem… Az apja hűtlenségét hétpecsétes lakat alá rejtettem magamban, de ahogy a temetésen Jack méregetett, tudtam, hogy tisztában van vele, hogy titkolok valamit előle. Rá sosem kérdezett, de abból, ahogy folyamatosan elutasította az új titkárnő jelölteket, arra a következtetésre jutottam, hogy nem akarta, hogy az apjával egy lapon említődjön a neve. Sejtette milyen kicsapongó természete volt az édesapjának. Később, néhány félmondatból rájöttem, hogy Jack mélységesen elítéli a hűtlenséget.
Gondolataim Sophieról hirtelen saját magamra irányulnak.
Már csak egy apró aláírás hiányzott a kinevezési papíromról, amikor a sajnálatos haláleset bekövetkezett. Azóta is türelmesen várakozom, hátha Jack is észreveszi kiemelkedő tehetségemet, de ehelyett a folyamatos – leginkább nem is szakmai jellegű – kéréseit kell teljesítenem nap, mint nap. Minden reggel az elsők közt érkezem az irodába és szinte mindig utolsóként távozom. Azért csak szinte, mert Jack képes még ennél is hosszabb időt eltölteni a munkahelyen. Gyakran érek be úgy, hogy az a látvány fogad, amint Jack épp kipirult arccal nyújtó gyakorlatokat végez az irodájában, a szokásos hajnali futása után. Ő aztán sosem vesztegeti az idejét felesleges dolgokra! Nyújtás után, gyors zuhanyzás az irodájából nyíló magán fürdőjében, aztán már készen is áll egy újabb maratoni napra.
Azt hiszem, sőt biztos vagyok benne, hogy épp az egyik ilyen alkalom után vesztem el véglegesen. Ő ugyan nem tud róla, de elrabolta a szívem és nem eresztette el többé…
Emlékszem, egy júniusi kedd reggelen történt. Beléptem az iroda folyosójára, ahol a levegőben még érezhető volt a korai szellőztetés utáni, friss nyár illata. Az asztalomhoz léptem, és lepakoltam a holmimat. A táskámból kivettem a papírokat és már–már mértani pontossággal helyeztem el őket egymás mellett. A halom jobb oldalára kerültek az irodaszerek, amelyeket gondosan, az aktákkal párhuzamosan helyeztem el. Ebben a rendezett miliőben érzem otthon magam. Arra gondoltam, hogy mielőtt elmélyedek a munkában, főzök egy jó erős kávét a kiskonyhában. Ahogy megfordultam, azonnal észrevettem, hogy Jack irodájából gyér fény szűrődött ki. A kíváncsiság vezette a lépteimet oda. Megigazítottam merev kosztümkabátomat, és lesimítottam a szoknyám alját is, habár tökéletesen tisztában voltam vele, hogy sehol egy ráncot nem találnék rajta. Beharaptam a szám sarkát és egyik kezemmel megtámaszkodtam az ajtó oldalán. Belestem és attól, amit ott láttam teljesen felbolydult az egész életem…
