Semmit se értek! Ki az a Jessica? Hogy jön ez most ide? És ő hova rohan?
- Igen, anyám barátnőjének a lánya. Kiment a fejemből, hogy randit szervezett a hátam mögött a két nő.
Néhány másodpercre van szükségem, hogy feldolgozzam a hallottakat. Ahogy elér a tudatomig, hogy mit mondott, lángolni kezd az arcom.
- Á, így már minden világos – bármennyire nem akarom, hangom maró gúny és minden szót merő sértettséggel ejtek ki.
- Ezt mégis, hogy érted? – pördül meg a sarkán, és ahelyett, hogy kilépne az ajtón, hangos dörrenéssel csapja be, miközben nekem szegezi a kérdést.
- Nem érdekes! – Vágom rá sértetten.
- Kifejtenéd mégis kicsit bővebben? – terem pár lépéssel előttem, és ahogy megáll közvetlen közel hozzám, érzem a testéből áramló energiát.
- Nem hiszem, hogy az én véleményem annyit számítana – felelem és közben hátat fordítok neki.
- Rose! – nyúl utánam. Elkapja a kezem és maga felé fordít. – Ne hidd, hogy a véleményed nem számít nekem.
- Komolyan? – pillantok a kezünkre, ami úgy fonódik össze, mint két egymásba karoló búzaszál a mezőn. Tudom, hogy el kellene húznom, de nem vagyok rá képes.
- Komolyan. – Jack határozott hangja erősen koppan a csendben. Ereimben a vér száguldani kezd, pulzusom megemelkedik, ahogy a közelsége és az érintése nyomán felszikrázik bennem a vágy. Pont, mint az álmaimban. Elenged, de csak annyi időre, amíg két kezébe fogja az arcom és lecsap az ajkamra. Forrón, vágytól eltelve ízleli a szám, nyelve sietősen tör utat magának. Lehunyom a szemem, és elveszek az érintésében, az ízében. Megmarkolom az ingje elejét és hagyom, hogy szorosan magához öleljen. Jack keze elindul a testemen lefelé. Megérinti a nyakam hajlatát, majd óvatosan halad tovább. Minden idegszálammal csak a mozdulataira bírok koncentrálni, miközben csókja szüntelenül ostromolja a szám. Édes, érzéki és izgató a pillanat. Beleremegek…
- Ezt nem tehetjük – enged el hirtelen.
A szavak messziről kúsznak a fülembe, és amikor felfogom a jelentésüket, leforrázva és kipirulva pillantok fel az előttem álló férfira. Jack képtelen levenni a szemét az ajkamról, miközben a szája kimondja ezt a három szót.
- Hagyj békén! – tépem ki magam a karjaiból és amilyen gyorsan csak tudok kiszaladok a szobából. Az ajtó becsapódása után, már patakokban folyik a könnyem, de még arra sem marad erőm, hogy odanyúljak és letöröljem a gyengeségem jelét.
Nem értek semmit, de azt tudom, hogy ezek után valami megváltozott köztem és Jack közt. Legszívesebben lerogynék a padlóra és csak sírnék, de nem tehetem, mert nem engedi az önbecsülésem. Sose futnék olyan szekér után, ami nem vesz fel! Összeszorítom a szám, veszek egy mély levegőt és felkapom a táskámat az asztalomról. Mára már csak egy vágyam maradt. Minél messzebb kerülni tőle és az irodájától. A könnyek újra égetik a szemem. Az ajkam még bizsereg a csókjától, a bűnös érintésétől. Attól, amit „nem tehetünk meg”. Az ölelése olyan érzéseket hozott bennem felszínre, amiknek a létezéséről nem is tudtam. A szenvedély forrongó örvénye lerántott magához és nem eresztett el. Behunyom a szemem, hogy enyhítsem a sajgást, de nem azt érem el vele, amit szeretnék. Ismét felsejlik Jack alakja előttem. Az ajka érintése az enyémen, a tenyere a hátamon, és a pillantása, amivel teljesen megőrjített.
Miért is vagyok ennyire naiv? – ostorozom újra magam egy olyan kérdéssel, amire nem tudom a választ.
Innentől kezdve, nemhogy a kinevezésem repült tova a Lambert tervezőirodában, de még őt is messziről kerülnöm kell. Egy ilyen meghitt pillanatot sehogy sem lehet semmissé tenni. Képtelen volnék a szemébe nézni a történtek után. Ez a viselkedés mindkettőnk részéről óriási hiba volt, állapítom meg. Miért is csókolt meg?! És én miért hagytam?! – korholom magam. A folyosón, kezemben a táskámmal amennyire a cipőm sarka engedi futva teszem meg a rövid utat a liftig. Megtorpanok. Nem kockáztathatom meg, hogy Jack utánam jöjjön, míg én várakozom előtte, úgyhogy gyorsan elfordulok jobbra, és felrántom a lépcsőház ajtaját. Botladozva, könnyeim függönye mögött, hüppögve sietek le a lépcsőkön. Félúton járok, amikor, úgy érezem, összeszorul körülöttem a lépcsőház. Megszédülök, és még épp el tudom kapni a korlátot, nehogy többet lépve, a mélybe zuhanjak.
- Miért?! – kiáltom az üres térbe hangosan, de választ természetesen nem kapok. Hangom kásás a csalódottságtól, a szomorúságtól, és a dühtől. Lerogyok a lépcsőre és hagyom, hogy elárasszon a bánat. Jack megcsókolt. Ez a kép és a pillanat örökre bevésődött az agyamba, de az a pár szó, amit utána mondott kitépte a szívem. Miért voltam oly ostoba, hogy hagytam magam elcsábulni? Mindent meg kellett volna hagynom, úgy ahogy eddig volt. Főnök, beosztott viszonyként.
Azonban, Jack csábított az álmaimban és most már a valóságban is. Elhittem, hogy ő más lehet, mint az eddigi férfiak az életemben, de csak kihasznált engem, ahogy a legutóbbi partnerem is. Nem volt hosszú kapcsolat, de annál nagyobb volt a csalódásom, amikor két és fél hónap után kiderült, hogy nős. Utána, felhúztam egy védőbástyát a szívem köré, és nem hagytam, hogy bárki áthatoljon rajta, csak a munkámnak éltem. Ostoba módon még hiszek a romantikában és a szerelemben, ezért alkottam egy olyan képet Jackről, ami nem a valóság. Habár nem is tudom mit vártam ettől az egésztől. Végülis, a munkakapcsolaton kívül semmit nem tudtam róla. Fogalmam sem volt, hogy viselkedik a magánéletében valójában. Így újra arra az elhatározásra jutok, hogy hiba volt megnyitnom a szívem felé. Nem lett volna szabad átlépni a határvonalat kettőnk közt. Hiába vágyódtam a csókja után. Ő tabu a számomra. A főnököm, akinek én a beosztottja vagyok és az előléptetésen kívül semmi mást nem akarhatok tőle. Már csak a szívemnek kellett beadnom ezt a mesét, mert az agyam tudta, hogy túlságosan mélyen vagyok már ebben a történetben. Fülelek. Semmit sem hallok a saját szaggatott lélegzetemen kívül. Jack nem jött utánam.
Mit is vártam?
Talán azt, hogy végre kinyílik a lépcsőház ajtaja, az alakját hátulról megvilágítja a fény, miközben lehajol hozzám és a karjaiba zár? Ehhez jobban kellett volna őt ismernem, ami sajnos nem így volt.
Ezt realizálva, fájó szívvel felhúzom magam a lépcső korlátjába kapaszkodva, aztán megigazítom a ruhám. Ebben a pillanatban éles, csipogó hang hasít a hideg lépcsőházi csendbe. A telefonom az, amit a nagy kapkodásban csak behajítottam a táskámba. A papírok, íróeszközök, tárca, üveg víz, és egyéb dolgok közt kotorászom, míg meg nem lelem a mobilt. Előveszem és a kijelzőre meredek.
Jacktől jött üzenet.
