A csengő csak szól, én meg kábán konstatálom, hogy világos van. Ezek szerint elaludtam a kanapén, és reggel van. Fejemet az egyik párnának támasztottam, és olyan kitekert pózban fekszem, hogy a nyakam ropogva tiltakozik minden mozdulat ellen. Az már csak hab a tortán, hogy úgy lüktet a halántékom, mintha átbuliztam volna az egész éjszakát, pedig csak sírtam és sírtam, amíg felszínes álomba nem merültem.
- Rose! – Bill a kollégám hangja és dörömbölése az ajtómon gyorsabb mozdulatokat követel meg. Lesimítom a felsőm gyűrött szélét és odasietek a bejárathoz.
- Bill? – tárom szélesre az ajtót. A küszöbön ott áll a köpcös, mindig poénkodó, tervező társam, és amilyen képet vág, az egyből kijózanít.
- Jó reggelt, Rose! – nem lép beljebb, csak a kezében szorongat zavartan egy vastag dossziét. – Mr. Lambert …, – de nem hagyom, hogy befejezze, mert közbevágok.
- Jack…, izé, akarom mondani Mr. Lambert? – szívem a név hallatán majdnem kiugrik. Hirtelen eltaszítom a férfit az ajtóból és kilépek a folyosóra, de nem látok ott senkit. Nem is tudom, miért hittem azt, hogy Jack ott van valahol. Zavarban vagyok.
- Igen, ő küldött – bólint a férfi és furcsán pásztázza az arcom. – Jobban vagy?
- Jobban? – kérdeztem döbbenten. Mihez képest?
- Mr. Lambert, reggel közölte mindenkivel, hogy mától itthonról dolgozol, mert elkaptál valami vírust.
- Vírust? – úgy meredek rá, mintha meghibbant volna, de azonnal beugrik, hogy a külsőm és a viselkedésem éppen azt tükrözi, amit említett.
- Na mindegy is – rántja meg a vállát, miközben zavartan egyik lábáról a másikra áll. – Kúráld ki magad, ezt pedig nézd át. Viszlát, az irodában, ha meggyógyultál – a kezembe nyomja a vastag dossziét és már a lépcsőfordulóból kiált felém: – Visszavárunk!
- Na persze… – morgom halkan.
Lábammal rúgom be az ajtót, mert mindkét kezem kell a súlyos dossziéhoz. Besietek a nappaliba és az étkezőasztalra csúsztatom a mappát. Óvatosan kinyitom a műanyag borítást, és ezzel együtt a szám elé is kapom a kezem. A Sunset birtok tervei, anyaga és feljegyzései vannak benne. Egy komplett már teljesen kidolgozott munka. Az én munkám! Az én tervezéseim!
Remegő kézzel fogom meg a legfelső papírt.
Tervező: Rose Evans
Státusz: Elutasítva
A szívem a torkomban dobog, mikor realizálom, hogy amivel eddig titokban dolgoztam, most itt van előttem kinyomtatva. Burkolt elbocsátás ez a javából, úgy száz oldalon, tervekkel alátámasztva. Tudtam, hogy most lebuktam a főnököm előtt, és az is teljesen tiszta volt innentől kezdve, hogy Jack tegnap este szándékosan tette, amit tett. Ezért nem keres azóta sem, és nem adja semmi jelét, hogy mit érez a csókunk után.
Kihasznált.
Egy forró könnycsepp jelenik meg a szemem sarkában, de most nem gyengülök el. Egy dolog még várat magára, amivel Jack megbízott tegnap este. Lerogyok a székre, amit fél kézzel húzok ki az étkező asztal mellől. Az agyamban egymást kergetik a gondolatok. Jack eddig semmi jelét nem adta annak, hogy érdeklődne irántam. Tegnap este hirtelen, átlépte azt a bizonyos határt kettőnk közt, de vajon mi célja volt ezzel?
Mit tesztelt ezzel rajtam?
Így akart bosszút állni, amiért a háta mögött indítottam el egy újabb tervezést? Lehet annyira kicsinyes, hogy kihasználta az érzelmeimet? Sehogy sem állt össze ez az egész. A fejemben pörögnek a felvetések, de nem akarom elhinni, hogy ennyire félreismertem őt.
Mivel nem találok választ semmire, a kisördög motoszkálni kezd a vállamon. Visszahúzódó lány vagyok, de soha nem hagytam, hogy kihasználják az érzéseimet. Talán ezért ért most ez ennyire drasztikusan. És már meg is van a tökéletes terv. Már csak egy apró lökés kell hozzá, hogy véghez is vigyem. Ám ekkor a pillantásom a mappára siklik. Imádtam tervezni és megalkotni a parkot, amit Jack oly galád módon vétózott meg. A szívembe újabb tör fúródik. A dühömet csillapítanom kell. A bosszú édes íze belemar a lelkembe, ahogy a telefonért nyúlok.
